Krajcsovics Zsuzsanna
MEZŐGAZDASÁGI DRÓNFELMÉRÉS – Tavaszi felmérések
Most, hogy elérkezett a tavasz, elkezdődtek – vagyis már javában folyamatban vannak - a mezőgazdasági munkálatok. Ez azt jelenti, hogy az idei első drónfelmérések is megvoltak, amiről egy korábbi cikkben már olvashattatok. Na de most nézzük meg, a tavaszi időszakban milyen felmérésekből lehet válogatni, mi az, amit ilyenkor érdemes elvégezni.
Az első negyedéves felmérések főként az őszi kultúrákhoz köthetők, de természetesen növényfajtól függetlenül végezhetők a különböző vadkárfelmérések, vagy domborzati elemzések, pl. vetéstervek készítéséhez. A szezon alatt többször végezhető idősoros felmérés, melyet aztán a szoftverünk segítségével össze is hasonlíthatunk, így tökéletesen nyomon követhető a növények fejlődése, állapota. Növényállományuk rendszeres felmérésével megfigyelhetők az egyes fejlettségi fázisok, azonosíthatók az elmaradottabb részek, így lehetőség nyílik pl. a differenciált fejtrágya kijuttatásra.
A jelenlegi világpiaci helyzet, illetve a műtrágyaárak ugrásszerű emelkedése miatt szintén érdemes lehet elgondolkodni azon, hogyan lehet gazdaságuk hatékonyságát sikeresen növelni úgy, hogy közben kiadásaikat is minimalizálják. Erre jelent megoldást a precíziós gazdálkodás, melynek egyik jól hasznosítható eleme a mezőgazdasági drónos felmérés. A differenciált trágyakijuttatási tervekhez pl. elengedhetetlen az előzetes alapos, pontos adatokra alapuló, minőségi felmérés. Az általánosságban alkalmazott műholdas felmérésekhez képest jóval pontosabb mezőgazdasági drónos multispektrális felmérések kiválóan segítségünkre lehetnek ebben. De végezhető drónnal talajvizsgálati felmérés is, ahol a készült felvételek alapján a terület zónásítva lesz, ami alapján a gazda meg tudja határozni, hova milyen tőszámmal, milyen kultúrát vessen, illetve differenciáltan tudja alkalmazni a különböző kezeléseket.